elfogult kritikák egy rajongó billentyűzetéből

csókos vagyok, így bejutottam a negrónénik hadán keresztül a Jutalomjáték című jutalomjáték főpróbájára.

rám nem lehet azt mondani, hogy Gálvölgyi vagy Hernádi Judit rajongó lennék. de ez most jólesett. mert Gálvölgyi Egyre Bozontosabb Szemöldökű János tud nagyon vicces lenni és tud visszafogottan játszani. kicsit meg is sajnáltam. már a szerepet, akit játszott. és Hernádi Judit sem a dévaj dívát hozta, amiért köszönet neki, a rendezésnek és a jó időjárásnak.

Bernard Slade darab, Jack Lemmon nagy szerepe volt színházban és filmen, és tényleg jók a poénok, általában élnek a párbeszédek, van dráma, és benne van az a nagyon fura érzés, amitől mindig kiráz a hideg a színházban: amikor röhögök egy poénon, majd rögtön visszaszívnám, hiszen egy targédia kellős közepén vagyunk, kérem, de aztán mégis kell, és ez nagyon fontos: hogy a tragédiában is lehet magunkon nevetni és a tragédiát is ki kell nevetni, hogy boldoguljunk, különben megesz.

érdekes, hogy a legjobb poén balázsovits edité, volt, aki nagyon jó lehetne, ha nem gondolná, hogy így affektál egy egyszerűnek látszó, de mégis mélyérzésű lány. mert amikor természetesen beszélt, az tényleg jó volt. viszont a helyében színházat váltanék. mert ahol a papám az igazgató, senki sem mossa le rólam, hogy Azért kaptam a szerepet, hiába rám álmodta a rendező...

és végül, de elsősorban a fiú szerepében (halk pergődobpergés): Nagy Sándor, akiről nem írok, mert elfogult vagyok, csak annyit, hogy jóóóó volt Sanya, de a kezedet vedd már ki a zsebedből légy szíves mert otthon sem mászkálsz úgy, hogy állandóan a zsebedben a kezed, vagy? és tényleg jó, mert úgy beszél, ahogy tényleg beszélünk, és ettől él az alak, akit játszik.

bulvárdarab, bulvárszínház, rájöttem, hogy utálom a kliséket: ezeket tőlem többé nem halljátok, feleim!