elfogult kritikák egy rajongó billentyűzetéből

anna játszik benne és ajánlotta. fogtam hát rékát (3) és a barátnőjét, dórit (6), és elvittem őket az új színház bubik istván stúdiószínházába. réka még nem volt színházban, így az előadásnak beavató funkciója is volt.

az előadás dórinak nagyon tetszett, rékának még túl hosszú volt, de végül mindketten úgy döntöttek, ők bizony színésznő lesznek. 3éveseknek valószínűleg minden színház túl hosszú, vagy túl nehéz, de azért jó kísérlet volt ez. az én számlámra irandó, hogy bár a kedvenc mesegyűjteményem éppa a világszép nádszálkisasszony, nem emlékeztem a történetre, így én is újdonságként figyeltem a sztori alakulását, és nem készítettem fel előre ifjú nézőtársaimat.

szépen mesélt történet volt, érthető és beazonosítható karakterekkel,a gyerekeknek néha kicsit hangos jelenetekkel. a történetet úgy játszották el, hogy nem nézték közben hülyének a gyerekeket, sőt, egyáltalán nem nézték őket, nem néztek ki az előadásból.az előadás kicsi színpad adottságait kihasználva mutatta be a vándorút állomásait, ami pedig nem kis feladat, ha tengereken kell átrepülni. a szöveg valószínűleg a gyerekeknek nem mindig volt érthető (a kicsiknek azt is el kellett modani, hogy mi az a nádszál), én cviszont örültem a szép mondatoknak, a kiskirályfi szavainak, amikor azon merengett, hogy hiába keresi ő a világszépét, ő is, a lány is meggöregszik, a szépség múlandó - önmagában nem elég. vagy  amikor az öregasszony azt mondja, hogy aki a királyfinak világszépe, másnak talán világcsúfja. ha ezek a gondolatok beszüremkednek a gyerekek fejébe, ha megbeszélik a szülőkkel, akkor többet is kaptak egy kedves mesénél.

kerestem egy gyereket, akivel megnézhetem.

nem olvastam a könyvet, viszont több barátom legkedvesebb könyve, gondoltam, idevele, lássuk, ez lesz-e az az előadás, ami rászoktathat gyerekeket a színházra.

az előtérben anyuka szabadkozik a gyerekek öltözete (tréninggatya, mackó, edzőcipő) miatt: nem tudtam, hogyan kell felöltözni... nemzeti színház!!!! mégis, mire számítottál??  nem vagyok én túlöltözős fajta, de pont a gyerekek esetében kell szerintem, hogy külsőségben is más legyen az a nap, amikor színházba megy. de legalábbis a játszóruhát hagyja otthon. szerintem.

nade. az előadás. aranyos volt, jó volt nézni a játékot és a gyerekeket, bár érdekes, hogy a kisebbek, akik nyilván nem értették még, hogy mit jelent, hogy "eljön a sötétség", hogy nem lesznek költők és versek", viszont hangosan szurkoltak a repülő kutyának a görkoris maszkos csávóval szemben, szóval ők jobban élvezték, mint az eggyel nagyobbak, akik be már nyilván nem kiabálnak és nem nevetnek a csetlő-botló bohóctréfás jeleneteken.

szerintem, ha lenne esti előadás, csak felnőtteknek, az arra jegyet váltó rajongók nagyszerűen éreznék magukat. és elég lenne egy félénk bekiabálás, és máris elszabadulna a pokol

vagy ahogy rolcsi mondja: armani szerelem

ugyancsak nemzeti színház, új bemutató. a színház nyílt napján beülhettünk az első rendelkező próbára. az első, ami a színpadon zajlik, már nagyjából tudják a szöveget a színészek, de még nem Tudják.

alföldi azzal kezdte: mindenkin lesz ruha, mindvégig. ráadásul egy komplett zenekar tölti be a színpadot, kközöttük, nekik, velük is játszanak a színészek (aggódtam is, hogy az akusztikailag korlátokkal küzdő teremben nem hallatszik majd az emberhang /megj: Alföldi hallatszott, ő mindig hallatszik, mert tud Beszélni)

és mondott egy érdekeset, mikor szegény színésznőjével nyolcadszor mondatta el ugyanazt a mondatot, és akkor se volt jó: a próbák elején mindig a rendező a legjobb színész, mert egyedül ő tudja, mit akar látni

aztán eljött a bemutató ideje, először a müpában. volt jegyem, és elfelejtettem elmenni.. így most láttam először, a nemzeti épületében.

szép,klasszikus előadás volt, igazi élmény a lelkem konzervatívabb fele teljes megelégedésére. egy előadás, amit kulka kétszeres büfögése mellett is ajánlanék az anyukámnak. sehol sem unalmasak a monológok, a szavak élnek, a szereplőket lehet szeretni (Miller-Hollósi Frigyes) és utálni (von Walter - Kulka)

a gyenge láncszem ezúttal az általam egyébként kedvelt Bánfalvi Eszter, akinek voltak jó pillanatai és azt is érteni vélem, mért játszatja vele alföldi a főszerepeket,  de mégsem volt elég jó. szerintem rohadt nehéz naiva szerepet játszani úgy, hogy lehessen szeretni, hogy egyéniség legyen, hogy értelme legyen. (de láttam ilyet, pécsett, a Vera a képzelt betegben.meg naszvadi éva, még a főiskolán)

viszont a dráma magga roppant idegesítő, ahogy idegesítő a rómeó és júlia is. számunkra vagy számomra ugyanis a halál nem megoldás, vagy nem az a megoldás, de simán van más megoldás. túl egyszerű, túl értelmetlen, túl sok keserűséget okoz.

vagy túl sok romantikus filmet nézek, ezért ragaszkodom a hepiendhez...

2009-ben mutatta be a nemzeti színház a jános vitézt két szereposztásban. a hamvas és az érett változatot. nekem a II. volt ez első, többször láttam (ld. előzmények) és azt hittem fenntartom majd a fenntartásaimat az I-vel kapcsolatban.

ehhez képest:

- stohl andrás gyönyörűen énekel és elhiszem neki

- szarvas józsef megrázó, söptei andrea nagyon szép kívül, belül

- egyforma rendezés, mégis más az érzés, mert ha iluska már nem 18 éves, ha a mostoha szerelmes Jancsiba, akkor nem az jut eszembe, mint az első szerelmüket eljátszó hamvas verzió főszereplőiről. a fiatalok azt hiszik, az az egyetlen, az igazi szerelem, és hogy senki másnak nem számítanak csak egymásnak. az "öregek" pedig tudják, hogy így van. a mostoha ebben a verzióban egy nő, aki ellenében jancsi a fiatalabbat választja, iluskát nem azért gyűlöli, mert zsigerből gonosz, hanem, mert féltékeny, mert a riválisát látja benne. ugyanaz a történet, ugyanúgy együtt lehet érezni mindkét csapattal, ami azt üzeni nekem, így valahol félúton járva: nem szenvedélyesebb a húszévesek szerelme, nem értékesebb az érettebb, sok mindent megélt szerelem, nem ettől függ és sosem kizárt, viszont sosem biztos. és nem biztos, hogy mindent legyőz.

- és stohl andrás gyönyörűen énekel