elfogult kritikák egy rajongó billentyűzetéből

nahát. van olyan, amikor az ember azért megy színházba, hogy jól szórakozzon. van olyan, amikor étterembe megy, hogy egy jót egyen. és most már olyan is van, amikor elmegy az étterembe, eszik egy jót, közben kulturáltan szórakozik. ez a vacsoraszínház.

a helyszín egy elegáns étterem, ahol a vendégek (a nézők) azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek egy éve hirtelen elhunyt rokonukról. már az előétel felszolgálásakor kideül azonban, hogy a rokon halála körül valami titok lappang, amit egyesk kideríteni, mások örökre eltitkolni szeretnének. a vacsora alatt folyik az előadás (vagy az előadás közben vacsorázunk?), és a közönség végre olyan kedvesen és terméászetesen van bevonva, hogy abban a zárkózottabb nézők sem találhatnak kifogásolnivalót. ha pedig hajlandóak belemenni a játékba, az este igazi izgalmakat hordoz.

a társulatot aehhez a projekthez verbuválták, jellemzően vidéki színtársulatok nem túl ismert, fiatal tagjaiból. a karakterek a szövegnek és a játéknak köszönhetően egyértelműen beazonosíthatóak, árnyalatoknak itt helye nincs. sajnos a szöveget még nem tudták elég pontosan, ami nemcsak a nyomozást nehezítette, az élményt is kisebbítette. nyilván ez javulni fog, minél többet játsszák a produkciót.

összességében remekül szórakoztam, önfeledten játszottam. a sok agathachristie-nek köszönhetően zsigerből ráéreztem a megoldásra, amit persze nem lőttem le, és most se lövök le, tessék elmenni és kitalálni,

hogy ki és miért ölte meg a gazdag műkereskedőt!

www.gyilkossagavacsoran.hu

Éljen soká a Hoppart Társulat! Éljenek a színidirektorok, akiknek hála (?), ez a társulat létrejött! Éljen a tehetség és szenvedély, ami miatt a Hoppart ma is működik, miközben a társulat tagjai egyre elismertebbek és közismertebbek!

A Halálkemény a mi DájHárdunk, vagyis Bruce Willis magyar testvére, Kemény János élethalálharca a feleségéért és az életéért. Karácsony előtt vetítette a tévé a filmet, és közben rájöttem,hogy Hoppá, hiszen ezt a szöveget én jólismerem. Hiszen a Halálkemény  a stíluselemek és karakterek szemfüles átültetését a klasszikus szöveg adaptálásával végezte el magas színvonalon, ilymódon a film rajongói mindahányszor boldog örömmel ismerhetik fel a híressé vált mondatokat.

Az előadás során folyik a vér és áradnak az érzelmek, és nincs az a drámai akciójelenet, amelyben a társulat ne lenne képes dalra fakadni. a legkeményebb szívű alfahímek is elérzékenyülnek, amikor Alajos a karácsonyi hangulatról énekel, vagy amikor Bodo halálakor a testvére zenébe fojtja bánatát.

Mindenkinek ajánlom, nemegyszer, de hányszor!

2010. december 9. Vígszínház

Viszonylag ritkán nézem a Vígszínház előadásait. nem tudom az okát, ellenérzésem nincs, igaz, az utolsó nagy átütő élmény a Heilbronni Katica volt, az pedig még a múlt évezredben...

Az Oklahomát mindenki dicséri és ajánlja szuperlatívuszokban. engem meg meg lehet győzni arról, hogy menjek színházba.

A főszerepben Pap Vera és Börcsök Enikő, vagy inkább Börcsök Enikő és Pap Vera. attól függ, hogy ki hal bele jobban a saját sorsába. A gyógyszerfüggőség, a családok széthullása és szeretetlensége aktuális és valós problémák, amelyekkel így szembesítve lehetetlen nem elgondolkodni a saját dolgainkon, rendbetennivalóinkon. amerikában természetes, nekem elképzelhetetlen, hogy a szűk család tagjai évente vagy még ritkábban látják egymást. mondjuk az nyilvánvaló, hogy nem azért távolodtak el egymástól, mert vasárnaponként nem együtt sütik a pie-t. csapongok gondolatban, mert az előadásnak oly sok szintje és viszonyrendszere van, mindről lehetne írni.

A család három lánya közül kettő sikeresen elmenekült a szülői házból. a harmadik együtt sorvad a szülőkkel, pedig már ő sem fiatal. a kiutat a szülők elől is titkolt szerelem jelentheti. A másik két lány boldogsága kamu. Hegyi Barbara vőlegénye pedofil és tenyérbemászó, Hegedűs D. Géza félelmetesen hiteles ebben a szerepkörben! (és ő az egyetlen, akinek elmormogott szavait is mindenhol lehet érteni a Vígben!) Börcsök Enikő, a legidősebb lány mindent feladva magából próbálja visszakönyörögni a férje szerelmét, persze reménytelenül. és nagyon emlékeztet valakire akkor, amikor az okokat kutatja, nem szeretsz már? miért nem szeretsz? nem mindegy? - kérdezem én, ha menni akar, elmegy, vesztes csak az asszony lehet. a veszteség pedig nem biztos hogy a férje, a férje szerelme, hanem a saját tartása, méltósága.

a már-már brazil szappanoperai fordulat, amely a darab egyetlen boldogságát morzsolja szét egy pillanat alatt. az eszköz az anya, az ő szájából jönnek ki a végzetes szavak, és ő nincs is tudatában annak, hogy mit okoz a mellékesen tett kijelentésével. a szülők bűneiért ezúttal is a gyerekek bűnhődnek.

asszem meg fogom nézni még egyszer, mert a lényeget még nem bírom megfogalmazni.

2010. december 17. premier!

Az előzmények:

1992 őszén az első randevúmon a Várszínházba hívott el a fiú, aki akkor még nem sejtette, milyen szerepe lesz a sorsom alakításában (nem neki, a színháznak)

Akkor láttam először a Godspellt, amelyet az akkor harmad- és negyedéves színművészetis növendékek (fh.) játszottak, a nagyok közül pedig Ivánka Csaba (:(), Papadimitriu Athina, Kováts Adél, Kováts Kriszta szerepelt benne. Az eggyel ezelőtti szereposztásban még Bubik István volt Jézus és Alföldi Róbert fh. volt az egyik tanítvány. És kik voltak akkor főiskolások? Vasvári Csaba, Szűcs Gábor, (Kálloy) Molnár Péter, (Tóth) Gáspár András, Bodor Böbe, Juhász Judit, Németh Zsuzsa, Nyáry Zoltán

Az első előadást összesen 35 követte, ami azért még az olyan monomániás esetében is soknak számít, amilyen én vagyok... de ha egyszer minden alkalommal szórakoztatott és feldobott és nem eresztett.

Ilyen előzmények után lelkesen, egyúttal félve vártam a bemutatót, amit az egykori Jézus (Vasvári Csaba) színházában (Székesfehérvári Vörösmarty Színház) rendezett meg a nagy kedvenc: Szűcs Gábor (Medve). Medve nem hagyományos rendezéseit ismerve nem számítottam a régi előadás egyszerű felidézésére, bár valahol mélyen abban reménykedtem, hogy ugyanazt kapom, mint akkor régen.

de kérem a színház nem arról szól, hogy ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazokkal időről időre elővesszük és leadjuk, ahogy a tévé ismétli a régi filmeket. nem várható el, és nem is lenne értelme.

A fehérvári előadás nagyon tetszett a közönségnek, bár érzésem szerint még nincs kész. A Godspell passiójáték, egy út, aminek során Jézus megnyitja a követői szívét, és a tanítása és szeretete révén megváltozik az életük. Az előadás eszköze a játék (a tanítványok olyanok mint a gyerekek, játékkal taníthatóak a legkönnyebben), viszont ahhoz túl sokan és túlságosan egyszerre vannak a színpadon, hogy a poénok kihallatsszanak, a közönség észlelje az egyes alakításokat. Pontosság és egymás iránti alázat, figyelem, összpontosítás kell ahhoz, hogy ne az legyen a lényeg, hogy mindenki minden poént benyögjön, hanem hogy ez eljusson a nézőhöz, és hogy ne csak ez jusson el. hogy ne végig a káoszt érezzük, hanem hogy oszlik a káosz, hogy valamit kezdünk felfogni.  A zenével és a hangokkal semmi gond nem volt. Az újjáírt szöveg nagyon szép, bár én a régivel is meg voltam elégedve. (érdekelne, mi volt az oka az újraszövegezésnek). Egyetlen kritikus pontja van az előadásnak, az viszont nem javítható érdemben azzal, ha sokszor játsszák: Jézus nem Jézus. Mert a szép hang, a klasszikus Jézus külső nem elég. Jézus karizmatikus volt, még ha külseje jelentéktelen volt is. de a szavaira oda kellett figyelni, a tekintetében bölcsesség és szeretet volt. Ilyen volt Bubik és ilyen volt Vasvári Csaba igazgató úr fh. korában. (nem lenne kedve visszavenni régi szerepét??) A Jézust alakító Dávid Roland játékán sajnos látszik, hogy játszik, hogy begyakorolta a gesztusokat és elmondja a szöveget, ahogy egy alapos és értelmező alkatú rendező megmagyarázta neki. de sajnos nem SZÓL sem a tanítványokhoz, sem hozzám, a dühe nem őszinte, hanem eljátszott, a szeretete és a kapcsolat felszínes. nehéz ezt leírni, de olyan, mintha nem tudná, milyen súlya van minden szavának. miért ő?

a többiek profin megcsinálták a karakterüket (karaktereiket) lelkesek, lendületesek és szellemesek (Tóth Auguszta kicsit idegbeteg, de nyilván le fog nyugodni idővel..), de még nem hagyják egymást érvényesülni. olyanok mint a gyerekek: mindig mindenki rám figyeljen, én vagyok a legjobb. hoppá, és ha tényleg ez a koncepció?? mert akkor rendben, bár én hiszem, hogy ha csak ebben az egyben visszatérnének a régi előadáshoz, akkor az nagyon nagyban emelné a néző élményét.

függetlenül a kritikai észrevételeimtől, fontosnak tartom, hogy játsszák, hogy nézzék és hallgassák, ez is egy út, egy nagyon kellemes út Jézus és a tanítása és hát saját magunk megismeréséhez.