elfogult kritikák egy rajongó billentyűzetéből

az ember (én) mindig félve várja a kedvenc előadója, színésze új produkcióját. főleg ha énekes, főleg ha Sanyi az.

azt hiszem, a lemez sikere garantált, imádni fogja mindenki, akinek hiányzik az adagio, hozzájuk csatlakoznak azok, akiknek az adagio túl nyálas volt. aztán ott vannak azok, akik közé tartozom én is, akiknek ez a romantikus, dallamos, csókokkal teli lemez nem a stílusunk. (emlékszem, amikor Sasvári Sándor kiadta a romantikusfeldolgozáslemezét, akkor is sikítottam, aztán meghallgattam százszor, mert ő énekelte) mi titokban tényleg arra vártunk, hogy Robbie Williams stílusában pörögnek majd a számok, és ebben elfér a Sinatra feldolgozás is a lemez végén. a latinos ritmusok vitathatatlanul megmozgatnak, szenvedélyesek, de nem lesznek soha a mienk. mindig érzek benne egy kis kamut, hogy úgy teszünk, mintha. Sanyi lemeze tehát Ricky Martinba oltott Hevesi Tamás egy-egy Elsőemeletes variációval, ami ha szívem nem is üt, nyilván bemászik a fülembe és persze már kívülről tudom a szövegeket.. elsőre remek, kevés kockázat, de mégis nagy ellépés az Adagiós hangzástól (egy sor azért bennmaradt, direkt nem mondom, melyik..)

azt mondta tegnap Róza, hogy jó, ha egy előadó hangja felismerhető, és hogy Sanyi ilyen. hát igen, hála a szerzőknek és szerkesztőknek, a lemezen hál'Istennek hallhatóak Sanyi - jelenlegi - hangjának legszebb színei. amin változtatnék, a szerintem legjobb szám refrénje (Azt mondják), ahogy azt énekli, azon a korrepetítornak dolga lett volna kicsit finomítani.

félve ugyan, de nagyon vártam ezt a lemezt, és alaptalan volt az aggodalmam. asszem jobban kell bíznom benned, Sanyi.

ps: a koncerten kicsit fel kéne pörgetni a számokat azér..

kedves gyerekek, ezen az estén, amikor kinyitjátok a Jógyerekek képeskönyvét, megtudhatjátok, hogy mi vár a Rosssszgyerekekre, akik eléggé sajnos nem eszik meg a levest, szopják az ujjukat, nem figyelnek Oda, egyszóval Rosszak. Az első pillanattól volt bennem egy kis Besenyő Pista bácsi utánérzet, ami azért nem baj, hiszen a két előadás egymástól egészen függetlenül szórakoztat.

ez is egyfajta jutalomjáték. amikor a komoly színészek rosszalkodhatnak a színpadon, tökéletesen koreografált mozdulatokkal és mimikával, vérben úszva a horrorhumornak köszönhetően. ami elsőre fura csak, aztán teljesen természetessé válik. és ez is vérfagyasztó. hogy természetes, amikor a régi rossz gyerek "távozása" után semmi gond, csinálunk másikat!

az Örkény Színháznak fontos, hogy nevessenek benne, ezt leszögezhetjük. az is fontos, hogy igényesen szórakoztasson, nagyon profi eszközökkel hoz létre profi előadásokat. persze nem mindig. a kihagyhatatlanra gondolok. ami legalábbis nem kihagyhatatlan.

aki ezért Jól akar szórakozni, nézegesse a Jógyerekek képeskönyvét, aztán takargassa be azt az ebadta kölykét, aki este már megint belenyomta az egész tubus fogkrémet a fürdővizébe, és simogassa meg a kis arcát. mondom simogassa!

azon gondolkodom, hogy a poszton vajon meg tudják-e majd csinálni ezt a teret. mert az nem lehet, hogy ez az előadás ne kerüljön be az évad legjobbjai közé.a darab fontos, és nem egyszerűen azért, mert a melegkérdés, a kirekesztés aktuális, mert mindenkinek van véleménye róla, hanem mert az embertelenség azóta van, amióta az ember, és folyton szembesíteni kell magával, mrt újra és újra elfelejti, amit megtanult.

azt mondják a darabban, hogy Abram 'olyan' és mindegy, hogy mit jelent az, hogy olyan, a lényeg, hogy más mint a magukat oly sokra tartó többiek, akik persze egymást is pillanatok alatt nyelvük kardélére hányják, ha kell.

ebből a világból próbál elmenni Abram, ahonnan az anyja is elűzi, bár látszik, hogy bárhova megy, elítélik és gyűlölik, bár látjuk, szinte ő az egyetlen, akibe emberség szorult.

az tetszett, hogy senkiről sem tudok egyértelmű állítást írni. mert amint leírom a Básti Juli alakította Máriáról, hogy befogadta és védelmébe vette Abramot, eszembe jut, hogy mennyire érzéketlen a fiával szemben. Básti Juli zseniális. arrl nem tudok írni, azt látni kell.

Stohl András nagy színésszé érett.minden szavát, gesztusát és tekintetét elhittem. a józanságot, a kétségbeesést és az őrületet is. Abram nem tud elmeneküli az embertelenségből, ő maga válik gyilkossá, és ezzel teszi lehetővé, hogy üldözői, a falu erkölcsét oly nagyon féltő emberek ténylegesen űzhessék. mint a vadat. vadászjeleneteket láttunk. üldözött volt mindenki: a menekölt asszony, a férfi, akiről azt beszélik, hogy férfiakkal csinálja, az asszony, aki bfogadott egy férfit a házába és a szívébe mert a férje nem jött vissza a háborúból. és látszik, hogy egy pillantás alatt üldözötté válhat bárki, ha a többségnek feltűnik, hogy más. bármiben más.

és ott az álszentség. mert ezek az emberek nem egyszerűen ítélkeznek mások felett, eldöntve ezzel a sorsukat, jövőjüket, de közben felmagasztalják, tisztsségesnek és jónak mutatják magukat. hazudnak folyton. megdöbbentő volt. és főleg Péterfy Bori volt szinte ijesztő. sokkal jobb, mint bármiben, amióta a nemzetiben játszik.

végezetül a tapsról. ami felharsan, amint felgyulladnak a lámpák. egy percet sem engednek egymásnak arra, hogy elcsendesedve hagyják dolgozni a látottakat saját szívükben és agyukban. ilyen erősek a tapsolóösztönök? vagy tényleg csak így lehet kifejezni a hálánkat a színészeknek? könyörgöm, találjunk ki valami mást a taps helyett.