az ember (én) mindig félve várja a kedvenc előadója, színésze új produkcióját. főleg ha énekes, főleg ha Sanyi az.
azt hiszem, a lemez sikere garantált, imádni fogja mindenki, akinek hiányzik az adagio, hozzájuk csatlakoznak azok, akiknek az adagio túl nyálas volt. aztán ott vannak azok, akik közé tartozom én is, akiknek ez a romantikus, dallamos, csókokkal teli lemez nem a stílusunk. (emlékszem, amikor Sasvári Sándor kiadta a romantikusfeldolgozáslemezét, akkor is sikítottam, aztán meghallgattam százszor, mert ő énekelte) mi titokban tényleg arra vártunk, hogy Robbie Williams stílusában pörögnek majd a számok, és ebben elfér a Sinatra feldolgozás is a lemez végén. a latinos ritmusok vitathatatlanul megmozgatnak, szenvedélyesek, de nem lesznek soha a mienk. mindig érzek benne egy kis kamut, hogy úgy teszünk, mintha. Sanyi lemeze tehát Ricky Martinba oltott Hevesi Tamás egy-egy Elsőemeletes variációval, ami ha szívem nem is üt, nyilván bemászik a fülembe és persze már kívülről tudom a szövegeket.. elsőre remek, kevés kockázat, de mégis nagy ellépés az Adagiós hangzástól (egy sor azért bennmaradt, direkt nem mondom, melyik..)
azt mondta tegnap Róza, hogy jó, ha egy előadó hangja felismerhető, és hogy Sanyi ilyen. hát igen, hála a szerzőknek és szerkesztőknek, a lemezen hál'Istennek hallhatóak Sanyi - jelenlegi - hangjának legszebb színei. amin változtatnék, a szerintem legjobb szám refrénje (Azt mondják), ahogy azt énekli, azon a korrepetítornak dolga lett volna kicsit finomítani.
félve ugyan, de nagyon vártam ezt a lemezt, és alaptalan volt az aggodalmam. asszem jobban kell bíznom benned, Sanyi.
ps: a koncerten kicsit fel kéne pörgetni a számokat azér..
Utolsó kommentek