2010. december 17. premier!
Az előzmények:
1992 őszén az első randevúmon a Várszínházba hívott el a fiú, aki akkor még nem sejtette, milyen szerepe lesz a sorsom alakításában (nem neki, a színháznak)
Akkor láttam először a Godspellt, amelyet az akkor harmad- és negyedéves színművészetis növendékek (fh.) játszottak, a nagyok közül pedig Ivánka Csaba (:(), Papadimitriu Athina, Kováts Adél, Kováts Kriszta szerepelt benne. Az eggyel ezelőtti szereposztásban még Bubik István volt Jézus és Alföldi Róbert fh. volt az egyik tanítvány. És kik voltak akkor főiskolások? Vasvári Csaba, Szűcs Gábor, (Kálloy) Molnár Péter, (Tóth) Gáspár András, Bodor Böbe, Juhász Judit, Németh Zsuzsa, Nyáry Zoltán
Az első előadást összesen 35 követte, ami azért még az olyan monomániás esetében is soknak számít, amilyen én vagyok... de ha egyszer minden alkalommal szórakoztatott és feldobott és nem eresztett.
Ilyen előzmények után lelkesen, egyúttal félve vártam a bemutatót, amit az egykori Jézus (Vasvári Csaba) színházában (Székesfehérvári Vörösmarty Színház) rendezett meg a nagy kedvenc: Szűcs Gábor (Medve). Medve nem hagyományos rendezéseit ismerve nem számítottam a régi előadás egyszerű felidézésére, bár valahol mélyen abban reménykedtem, hogy ugyanazt kapom, mint akkor régen.
de kérem a színház nem arról szól, hogy ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazokkal időről időre elővesszük és leadjuk, ahogy a tévé ismétli a régi filmeket. nem várható el, és nem is lenne értelme.
A fehérvári előadás nagyon tetszett a közönségnek, bár érzésem szerint még nincs kész. A Godspell passiójáték, egy út, aminek során Jézus megnyitja a követői szívét, és a tanítása és szeretete révén megváltozik az életük. Az előadás eszköze a játék (a tanítványok olyanok mint a gyerekek, játékkal taníthatóak a legkönnyebben), viszont ahhoz túl sokan és túlságosan egyszerre vannak a színpadon, hogy a poénok kihallatsszanak, a közönség észlelje az egyes alakításokat. Pontosság és egymás iránti alázat, figyelem, összpontosítás kell ahhoz, hogy ne az legyen a lényeg, hogy mindenki minden poént benyögjön, hanem hogy ez eljusson a nézőhöz, és hogy ne csak ez jusson el. hogy ne végig a káoszt érezzük, hanem hogy oszlik a káosz, hogy valamit kezdünk felfogni. A zenével és a hangokkal semmi gond nem volt. Az újjáírt szöveg nagyon szép, bár én a régivel is meg voltam elégedve. (érdekelne, mi volt az oka az újraszövegezésnek). Egyetlen kritikus pontja van az előadásnak, az viszont nem javítható érdemben azzal, ha sokszor játsszák: Jézus nem Jézus. Mert a szép hang, a klasszikus Jézus külső nem elég. Jézus karizmatikus volt, még ha külseje jelentéktelen volt is. de a szavaira oda kellett figyelni, a tekintetében bölcsesség és szeretet volt. Ilyen volt Bubik és ilyen volt Vasvári Csaba igazgató úr fh. korában. (nem lenne kedve visszavenni régi szerepét??) A Jézust alakító Dávid Roland játékán sajnos látszik, hogy játszik, hogy begyakorolta a gesztusokat és elmondja a szöveget, ahogy egy alapos és értelmező alkatú rendező megmagyarázta neki. de sajnos nem SZÓL sem a tanítványokhoz, sem hozzám, a dühe nem őszinte, hanem eljátszott, a szeretete és a kapcsolat felszínes. nehéz ezt leírni, de olyan, mintha nem tudná, milyen súlya van minden szavának. miért ő?
a többiek profin megcsinálták a karakterüket (karaktereiket) lelkesek, lendületesek és szellemesek (Tóth Auguszta kicsit idegbeteg, de nyilván le fog nyugodni idővel..), de még nem hagyják egymást érvényesülni. olyanok mint a gyerekek: mindig mindenki rám figyeljen, én vagyok a legjobb. hoppá, és ha tényleg ez a koncepció?? mert akkor rendben, bár én hiszem, hogy ha csak ebben az egyben visszatérnének a régi előadáshoz, akkor az nagyon nagyban emelné a néző élményét.
függetlenül a kritikai észrevételeimtől, fontosnak tartom, hogy játsszák, hogy nézzék és hallgassák, ez is egy út, egy nagyon kellemes út Jézus és a tanítása és hát saját magunk megismeréséhez.
Utolsó kommentek